Pácienseink tapasztalatai
Sok-sok beszámoló gyűlt már össze pácienseinktől arról, hogy milyen sokféleképp próbálták diagnosztizálni tüneteiket a FOODTEST 200+ ételintolerancia vizsgálat előtt.
Örömmel írják meg nekünk, hogy panaszaik a vizsgálat eredményeinek ismeretében megkezdett diéták hatására enyhülnek, és végre jól érzik magukat a bőrükben!
Nézze meg Ön is, hogy milyen előzményekről számolnak be pácienseink, és milyen eredményeket értek el mára!
Ha Ön a saját tüneteit nem találja egyik kategóriában sem, akkor használja a szabad szavas keresőt!
Kisfiamnak hasmenése és ekcémája volt, de az allergia vizsgálat semmit nem mutatott ki. Önöknél jártunk, azóta tartjuk a tejfehérje-mentes diétát, sokkal jobban van a kisfiam, és az orvosok is elfogadták az Önök eredményét. Korábban voltunk gasztroenterológusnál, allergológusnál, bőrgyógyásznál. A kórházi allergiavizsgálat nem hozott eredményt, de mi gyanakodtunk a tejfehérjére, tojásfehérjére és gluténre is. A FOODTEST 200+ nagyjából ezt mutatta. A lelet alapján szakember által összeállított diétába kezdtünk, eszerint 1 évig kell tartani a gluténmentes étrendet, 2-3 hónapig a tej és tojásmentest. Már néhány hét után érzékelhető volt a pozitív változás, a kisfiam súlya nőtt, eltűnt az ekcémája, és ritkábban megy a hasa is!
S.Á.V. (2016.05. hó)
ekcéma, hasmenés, súlyprobléma
Epegörcs, gyomorfájás és heves rosszullétek gyötörtek. A gasztroenterológus semmit sem talált, az allergológus szerint csak pollenallergiám van – az persze nem okozhat ilyen tüneteket. A természetgyógyász sem tudott segíteni, amikor egy ismerősöm mondta, hogy ételintolerancia is lehet. Ő ajánlotta a FOODTEST 200+ vizsgálatot. Nem is gondoltam volna, hogy a tejfehérje értéke ennyire magas, de a tojás, búza és kukorica érzékenységre sem gondoltam. A dietetikusuk segítsége nagyon hasznos volt, így saját magam is össze tudtam állítani a diétás étrendet. Már az első hetekben éreztem, hogy elmúlt az étkezés utáni gyengeség és gyomorfájás, azóta nem volt epegörcsöm sem és sokkal energikusabb lettem. Most várom a pollenszezont, mert állítólag a tej elhagyása után az allergiás tünetek enyhülésére számíthatok. Én csak javasolni tudom a FOODTEST-et mindenkinek, mert nagyon alapos, könnyen elvégezhető és részletes.
P.R. (2016.04.hó)
emésztési panaszok, krónikus fáradtság, rosszullét
Hashimoto,IR – ezt három éve állapították meg – magyarul pajzsmirigybetegség. Ezt torokkaparásos, köhögős allergiás tünetek kísérték. Voltam endokrinológusnál, allergológusnál, természetgyógyásznál is, de végül egy hasonló betegségben szenvedő lány segített. Az ő blogján olvastam a FOODTEST 200+ ételintolerancia vizsgálatról. Gondoltam nincs mit veszítenem. A vizsgálat meglepett, mert vörös vesebabot nem fogyasztottam, mégis pozitív lett. A többi ételre, ami kijött – én is gyanakodtam. A dietetikai tanácsadást kicsit lehetne személyre szabottabb , bár így is sikerült a saját diétámat összeállítani. Én mindent kihagytam az étrendből, amire érzékeny vagyok. Három hónap alatt az allergiás tüneteim teljesen megszűntek, nekem megérte és bárkinek ajánlom, aki nem az orvosi vizsgálatok ellenére nem kap konkrét választ a panaszaira.
B.Zs. (2016.04.hó)
emésztési panaszok, légúti betegségek, autoimmun reakció
Kisfiam emésztési problémái, főként a tejérzékenysége miatt kerestük fel Önöket. 3 éves és már a születésétől fennálltak a panaszok. Korábban háziorvosnál, természetgyógyásznál, pszichológusnál és neurológusnál is jártunk. Végül ajánlás útján jutottunk el a FOODTEST-hez. A lelet szerint a kisfiam tejfehérje, tojás, gliadin és burgonya érzékeny. A diétát három hónapig szigorúan tartottuk, de már az első napokban is érezhető volt a pozitív változás. Én azonnal javaslom mindenkinek a FOODTEST vizsgálatot, aki nem talál orvosi választ az emésztési problémákra!
M.Á.E. (2016.03. hó)
emésztési zavarok, hasfájás
Kétszer is voltam már FOODTEST vizsgálaton, mindkétszer segített! Először kb. 3 éve próbálkoztam, mert az állandó hasi görcseimmel nem tudtak mit kezdeni az orvosok. Mindenhol jártam: háziorvos, Gasztroenterológus, Természetgyógyász, Belgyógyász, Bőrgyógyász, Neurológus, Reumatológus. Az akkori diéta segített, ezért most, amikor rosaceas lett a bőröm és a bőrgyógyász nem tudott mit mondani, már nem is gondolkodtam a vizsgálaton. Az újabb FOODTEST eredménye meglepett, mert több ételérzékenység is változott. Van, ami sokat javult az előzőekhez képest és van, ami jelentősen romlott. Legutóbb saját magam által összeállított diétába kezdtem, kihagytam a búzát, kakaót, tejtermékeket, élesztőt, sajtokat, füstölt termékeket. Már három hónap alatt érezhető volt a pozitív változás. Mindenképpen jó tudni, hogy a szervezetünknek mi jó és mi nem, ahhoz hogy javíthassunk az állapotunkon. A legegyszerűbb mód, ha az étkezésünkön változtatunk gyógyszerek helyett.
M.K. (2016.02. hó)
hasfájás, bőrproblémák
Minden nap olyan farkaséhség tört rám, hogy ha nem ettem azonnal valamit, csillapíthatatlan fejfájásom lett. Ez azért is volt borzasztó kellemetlen, mert egy rendes étrend mellett körülbelül másfél óránként történt. Egy élelmiszermérnök ajánlotta a FOODTEST 200+ vizsgálatot. Az lepett meg leginkább, hogy milyen sok ételt nem ehetek. Dietetikus és élelmiszermérnök által összeállított diétába kezdtem, tejet, búzát, agar-agart, tojást és ezer másik dolgot kellett kihagynom az étrendből. Gyakorlatilag a diéta kezdésének másnapján már éreztem a változást, soha azóta nem tört rám farkaséhség és teljesen elmúlt a fejfájás is. Mellesleg fogytam 4 kg-ot úgy, hogy változtattam semmi máson. Ezt én külön ajándékként élem meg. Szerintem mindenképp érdemes ezt a vizsgálatot elvégeztetni, én több ismerősömet, barátomat és a férjemet is elküldtem már Önökhöz.
K.E. (2016.02. hó)
emésztési panaszok, fejfájás, súlyproblémák
Nem közvetlenül segített a FOODTEST 200+, de mégis a vizsgálat mutatott rá, mi a problémám. Állandó hasi panaszaim voltam, jártam gasztroenterológusnál, de először semmi sem derült ki. Majd elmentem a FOODTEST vizsgálatra, ahol kijött a gliadin érzékenység. A kollégák hívták fel a figyelmemet arra, hogy ilyen esetben érdemes cöliákia tesztet is csináltatni, mert fennáll a veszélye, hogy lisztérzékeny vagyok. És valóban, ez sajnos beigazolódott. Azt nem tudom, hogy mióta lehetek lisztérzékeny, de az biztos, hogy az évek óta tartó hasfájásom és puffadásom elmúlt. Eleinte nagyon nehéz volt ezt a fajta diétát tartani, de most már biztos vagyok benne, hogy megéri! Minden mást nyugodt szívvel ehetek, semmilyen gondot nem okoz, a lisztérzékenységgel meg megtanultam együtt élni.
B.I. (2016. 02. hó)
emésztési panaszok , hasfájás
Komoly gondjaim voltak az emésztésemmel, de a háziorvos nem tudott segíteni. Puffadás, hasfájás, gyomor és bélgondok gyötörtek. Azért döntöttem a FOODTEST vizsgálat mellett, mert szinte biztos voltam abban, hogy valamilyen étel okozza a problémát, csak nem tudtam, hogy pontosan mi az. Az Önök dietetikusa nagyon segítőkész volt, a tanácsai alapján három hónapig tartottam a diétát és szerencsére minden panaszom elmúlt. Nem bánom, hogy részt vettem a vizsgálaton, mert előtte borzasztóan éreztem magam, de utána teljesen rendbe jött az emésztésem.
B.I. (2016.02. hó)
emésztési panaszok
A kislányomnak szinte minden nap székrekedése volt. Nem tartottam normálisnak, hogy egy 6 éves gyermek ilyen problémától szenved, ráadásul a székrekedési gondok komoly hasfájást is okoznak, ezt ugye mindenki tudja. Nem akartam a gyermekemnek folyamatosan hashajtót vagy kúpot adni, ezért minden alternatív megoldásban gondolkodtam, sokat olvastam a témában az interneten is, így találtam rá a FOODTEST vizsgálatra. A lelet szerint tejre, tojásra és húsfélékre is érzékeny a lányom, ami nem túl jó hír, hisz ezekre szüksége van a fejlődéshez. A dietetikusuk azonban nagyon sokat segített abban, hogy megfelelő étrendet tudjunk összeállítani, így 3 hónapig diétáztunk, majd elkezdtük visszaépíteni az elhagyott ételeket. Sajnos részben visszajöttek a panaszok, de azért már sokkal nagyobb tapasztalatunk van, tudjuk, hogy mire kell nagyon odafigyelni. Sőt, miután a vizsgálat már majdnem egy éve volt, meg is szeretnénk ismételni, hogy lássuk, mi változott, mire hogyan reagál a szervezete?
B.B. (2016.02. hó)
emésztési panaszok , hasfájás
Állandóan fájt a kisfiam hasa, de hiába próbálgattuk az ételeket, nem jöttünk rá, hogy mi okozza. Abban teljesen biztosak voltunk, hogy valamire allergiás vagy érzékeny, ezért döntöttünk a FOODTEST vizsgálat mellett. Beigazolódott, kiderült, hogy a búza és tejtermékekre érzékeny. Csak három hónapig tartottuk a dietetikus által javasolt diétát és teljesen elmúlt a hasfájása. Szerencsére azóta sem volt ilyen gondja, pedig már több mint egy éve voltunk vizsgálaton.
B.D. (2016.02 hó)
emésztési panaszok , hasfájás
Hasfájás, aranyeres tünetetek és ekcéma – ezekkel jártam orvostól orvosig. A háziorvos, bőrgyógyász és a proktológus is azt mondta, nincs semmi egészségügyi oka a panaszaimnak.
Már majdnem letettem arról, hogy megoldást keressek a problémáimra, amikor hallottam a FOODTEST-ről. A vizsgálat szerint a tejtermékek és a glutén okozta a gondot, így el is kezdtem diétázni. A tejtermékeket fél évig hagytam el, a glutént szinte teljesen, azt ma sem fogyasztok. Sőt rájöttem, hogy a gyermekkorom óta zavaró fejbőr korpásodás is a gluténtől van. Próbáltam visszaépíteni az étrendembe, de azonnal problémás lett a fejbőröm, ezért úgy döntöttem, hogy teljesen gluténmentes lesz az étrendem. Tejtermékeket is csak ritkábban fogyasztok, inkább a sajtokról nem tudok lemondani. Az biztos, hogy minden kínzó tünetem elmúlt, mert a hasfájás, az aranyeres fájdalmak és az ekcéma is nagyon kellemetlen! Én nagyon örülök, hogy rátaláltam a FOODTEST-re, mert tényleg olyan problémák szűntek meg, amikkel az orvosok nem tudtak mit kezdeni.
B.D. (2016.02. hó)
bőrproblémák, emésztési panaszok
Korábban nem gondoltam volna, hogy attól is lehetek sovány, amit megeszek. Rendszeres hasmenéssel küzdöttem és nem tudtam hízni, hiába ettem meg mindenféle ételt. Más már rég elhízott volna, ha annyit evett volna, mint én. Gasztroenterológushoz fordultam, mert azt hittem valamilyen komoly gond lehet az emésztőrendszeremmel, de a vizsgálatok semmit sem mutattak ki, ezért gondoltam úgy, hogy talán valamilyen ételt nem bír a szervezetem. A FOODTEST vizsgálat kimutatta, hogy érzékeny vagyok a tejre, tojásra, hüvelyesekre, gyümölcsökre, burgonya keményítőre és még elég sok mindenre, közte volt a glutén is. A diétás tanácsok alapján összeállítottam az új étrendet, nem mondom, hogy könnyű volt betartani, de a 3 hónapos diéta alatt sokkal jobban voltam. Aztán elkezdtem visszaépíteni az egyes ételeket, van, ami már semmilyen tünetet nem okoz, de van, amit még mindig érdemes kerülni. A lényeg, hogy most már legalább pontosan tudom, miből kell óvatosan, vagy kevesebbet ennem, és hízni is tudtam néhány kilót.
B.T. (2016.02.hó)
emésztési panaszok, súlyproblémák
Gyakori hasmenés, haspuffadás, reflux, kontaminált vékonybél szindróma, tejtermék fogyasztása utáni hasmenés. Háziorvosnál, Gasztroenterológusnál, Belgyógyásznál és dietetikusnál is jártam. A FOODTEST -et célzott terápiához, kivizsgáláshoz kértem. Kiderült, hogy tejre, tojásfehérjére, borsóra, és olajos magvakra is érzékeny vagyok. Szakember által összeállított diétába kezdtem, 3 hónapig egyáltalán nem ettem olajos magvakat, tejet, kenyeret és gyümölcsöt. Jelentős javulást tapasztaltam, és alaposnak is tartom a FOODTEST 200+ vizsgálatot, mert nem csak a célzott allergén anyagokat vizsgálták!
Cs.A. (2016.01.hó)
emésztési zavarok, haspuffadás, hasmenés
Évek óta tartó bőrproblémák, és az utóbbi hónapokban fáradékonyság, gyomorpanaszok is gyötörtek. Sejtettem, hogy étel okozza a panaszaimat,de allergia nem derült ki a tesztek alapján, a bőrgyógyász sem tudott segíteni. A FOODTEST 200+ vizsgálat eredményét összhangban éreztem a sejtéseimmel, nem is az egyes élelmiszerek, inkább mindezek mennyisége lepett meg. Sokkal több dologra mutattam érzékenységet, mint amire korábban számítottam. A tájékoztatás alapján saját magam által összeállított diétába kezdtem, kihagytam a tejet, a búzalisztet, tojást, kukoricát, árpád, malátát, sörélesztőt is. Kb. 1,5-2 hónap után nem jött ki hólyag egyáltalán az arcomon, most már pedig csak akkor, ha mégis eszem tejterméket vagy bármit, amiben minimálisan van tej. Nagyon örülök, hogy elvégeztettem a FOODTEST-et, javasolnám bárkinek, aki emésztési és egyéb problémáira nem talál magyarázatot, mivel az eredmény és az azt követő diéta biztos sikert hoz.
M.E. (2016.01.hó)
bőrproblémák, emésztési- és gyomorpanaszok, fáradékonyság
Ismerőseim ajánlották a FOODTEST 200+ vizsgálatot – miután már másfél éve szenvedtem a puffadástól, teltségérzéstől. Nem voltam orvosnál, de azt sejtettem, hogy valamin változtatni kell. A tejfehérje és a tojásérzékenység meglepett, a búzaliszt annyira nem. Ahogy elkezdtem a diétát, máris jobban éreztem magam, kb. 1 hónap után határozottan érezhető volt a változás. Én csak javasolni tudom a FOODTEST vizsgálatot mások számára is, mivel olyan, termékekről derült ki, hogy intoleráns vagyok rájuk, amiket minden nap fogyasztottam és amiknek hatásai a szervezetemre károsak voltak.
R.S. (2016. 01. hó)
puffadás, teltségérzés, emésztési panaszok
Gyermekkorom óta székrekedéssel küzdök. Most 50 évesen ez nagyon megnehezítette az életem, mert már csak hashajtóval tudtam wc-re menni. Gasztroenterológiai vizsgálaton már több ízben is átestem, de semmilyen szervi elváltozást nem találtak nálam. A bélbolyhok ellaposodása cöliákia ( lisztérzékenység) gyanúját vetette fel, de ez sem bizonyított. Hallottam, hogy a tej is okozhat szorulást, mivel én rengeteg tejet és tejterméket fogyasztottam, így kerestem annak módját, hogy kiderüljön van-e tejallergiám. Háziorvosnál, gasztroenterológusnál és természetgyógyásznál is jártam. Tej intolerancia vizsgálatot több helyen és módszerrel végeznek, azért döntöttem e vizsgálat mellet, mert a teszt alapján jól eldönthető (pontos értékeket mutat), hogy mely élelmiszerekkel szemben mutatok intoleranciát és ezen élelmiszerek köre nagyon széles.
Hasznosnak tartottam és tartom most is, hogy segítséget lehet kérni szakemberektől az eredmények értékelésével és a további diétával kapcsolatosan is. A teszt egyértelműen igazolta, hogy a tejfehérjével szemben intoleranciám van. Ezen kívül néhány egyéb élelmiszerrel is vigyáznom kell. A leírtaknak megfelelően kértem dietetikus szaktanácsát, a kérdéseimre kimerítő választ kaptam, amely nagyon sokat segített a diéta megkezdésében. Tejet nem fogyasztok, helyette növényi tejet használok (nem is gondoltam, hogy ez ilyen jó lehet), amelyet magam készítek. A tejtermékeket is mellőzöm.
Búza érzékenységet is kimutatott a teszt, amely eddig ismeretlen volt számomra, hogy ez nem jelenti azt, hogy semmilyen lisztet nem ehetek. Tönkölybúzából, durumlisztből készült ételekkel szemben nem mutattam érzékenységet, így a kenyeret a mai napig én sütöm tönkölylisztből, azért nagy ritkán búzalisztből készült ételt is fogyasztok. Érzékeny vagyok a tojásfehérjére is, így sütéskor csak a tojás sárgáját használom fel.
Természetgyógyászhoz jártam mikor erre a tesztre rátaláltam. Ő segített hashajtó teával és akupunktúrával beindítani az emésztésemet és közben elkezdtem a diétát. Azóta minden reggel van székletem, igaz 4 dl langyos vízzel indítom a napomat, de ezzel régebben is próbálkoztam sikertelenül. Eleinte a széklet állománya és mennyisége nem volt megfelelő, valamint reggel egy kis szertartást ( víz+ reggeli kávé) követve, több mint 30 perc után jött meg csak az eredmény. 3 hónap után kezdett mind a széklet állománya és mennyisége is megfelelővé válni. Remélem ez így is marad.
Ugyan én is sokat gondolkodtam mire rászántam magam a FOODTEST 200+ elvégzésére, mert drágának tartottam, de úgy gondoltam, hogy az olcsóbb tesztek csak körbe határolják a problémát, de ténylegesen nem biztos, hogy eredményt adnak. A búza érzékenység az én esetemben a tönköly- és durumbúzát nem zárták ki, nem kellett száműznöm az étkezésemből a glutént, mert nagy valószínűséggel nem vagyok glutén érzékeny a teszt alapján.
Pintácsi Imréné (2016.01. hó)
emésztőrendszeri- és anyagcsere panaszok
Panaszaim mintegy 6 éve állnak /álltak/ fent, folyamatos rosszullétek gyötörtek. Ez idő alatt volt egy epeműtétem, volt gyomortükrözésem. Mindkét beavatkozás után a szakorvosok közölték velem, hogy a panaszaim meg fognak szűnni. Hiába mondtam el többször is, hogy ugyanott vagyok, semmit nem javult az állapotom. Aztán teljesen magamtól döntöttem úgy, hogy megcsináltatom Önöknél ezt a vizsgálatot, ami az utóbbi évek legnagyszerűbb döntése volt !
A vizsgálatra időpontot kaptam, amit percre pontosan be is tartottak az ott dolgozók. Ezenkívül minden kérdésemre választ kaptam , szépen, nyugodtan! A kedvességüket külön szeretném kihangsúlyozni, ezzel megnyugtatva a kétségek között lévő beteget.
Csak megköszönni tudom, és hasonló színvonalas munkát kívánok a jövőben is!
Azóta a panaszaim megszűntek, és élvezem, hogy így is lehet élni. Persze, ez étrend átalakítással és nagy odafigyeléssel jár, de megéri. Mindenkinek szívből ajánlom ezt az intézményt !!!!!! Köszönöm !!!
Azért döntöttem a vizsgálat mellett, mert szinte mindent bejártam már, és mégsem szűntek meg a panaszaim, pedig a vizsgálat előtt többször megfordultam / magán úton / gasztroenterológusnál is.
A FOODTEST 200+ eredménye nagyon meglepett, mert évek óta kísérleteztem hogy vajon mitől lehet, hogy folyamatosan rosszul érzem magam, de én a tejcukor érzékenységre gyanakodtam. Akkor még nem ástam bele magam abba, hogy utána nézzek, mi is az ételintolarencia.
Az eredményemet e-mailen átküldtem a megadott dietetikusnak, onnan is minden segítséget megkaptam és elkezdtem a diétát, pár nap után eltűntek a panaszaim. Megtanultam, mit ehetek és mit nem. Fokozatosan bővül a kör, folyamatosan kutatok a gluténmentes receptek után, és már tisztában vagyok az alapvető dolgokkal, hogy mik azok, amik jók nekem, és nem okoznak problémát. Azt gondolom, hogy nagyon megéri odafigyelni, mert panaszmentesen lehet így is élni.
A mai napig is száműztem az étrendemből a glutént tartalmazó élelmiszereket, ahogy megpróbálom visszavezetni az étrendembe a lisztféleségeket, sajnos előjönnek a panaszaim. A FOODTEST-et mindenképpen javaslom mindenkinek, aki hasonló problémákkal küzd. Össze nem lehet hasonlítani a mostani életemet, a diéta előttivel, panaszmentesen tudok élni, megszűntek a nagyon kellemetlen tünetek. Én örülök, hogy megcsináltattam, mindenkinek ajánlani szeretném, aki olyan problémával él, amire az orvosok nem találják a választ!
Dóra Erzsébet (2016.01.hó)
emésztési problémák, rossz közérzet
Rendszeres haspuffadás és ízületi fájdalmak miatt döntöttem a FOODTEST 200+ mellett. Korábban már kiiktattam az étrendemből a glutént és a tejet, de ez sem volt elég. A problémáimmal háziorvosnál, gasztroenterológusnál, allergológusnál, belgyógyásznál és reumatológusnál is volt.
Jó ideig gyógyszereket szedtem, többféle, nagyon erős tablettákat írtak fel. De semmilyen bogyó nem segített a tünetek enyhítésében.
Azt sejtettem, hogy valamilyen intolerancia okozhatja a gondot, de a kukoricára nem gondoltam. Így mostmár glutén, tej és kukorica mentesen táplálkozom. 3 hónap alatt az ízületi és a hasi problémáim teljesen megszűntek.
Azóta, hogy a FOODTEST-en voltam, utána olvastam és kiderült, hogy a kukorica és a glutén is okozhat ízületi gyulladást. Nálam kezdődő autoimmun betegséget diagnosztizáltak az orvosok, de a diéta teljesen visszaszorította. Jelenleg teljesen tünetmentes vagyok. Mindenképp ajánlom a tesztet bárkinek, aki hasonló problémákkal küzd.
M.K. (2016.01.hó)
emésztési panaszok, autoimmun, ízületi fájdalmak
Fáradékonyság, bőrkiütés, haspuffadás - ezekkel szenvedtem, de se a háziorvos, se a dietetikus nem tudott segíteni. Olvastam a FOODTEST 200+ vizsgálatról, hogy megbízható eredményt ad. Az összhang 100%-os lett, semmi hiányosságot nem tapasztaltam. Emailben kértem segítséget, gyorsak, segítőkészek voltak nagyon, így nem is kellett külön szakemberhez menni, saját magam is össze tudtam állítani a diétát.
A lisztet, élesztőt és cukrot kellett hanyagolnom 3 hónapig, a panaszaim teljesen megszűntek. Mindenkinek javaslom ezt a vizsgálatot, akinek valamiféle problémája van és nem kapott helyes orvosi segítséget.
Talics Szilvia (2016.01.hó)
bőrproblémák, emésztési zavarok, haspuffadás, fáradékonyság
Száj körüli ekcémával és időnként erős hasfájással küzdött a gyermekem. Tejfehérje allergiát állapítottak meg nála korábban, de reménykedtem, hogy a teszt hibás eredményt adott és mégsem allergia. Ezért csináltattuk meg a FOODTEST 200+ vizsgálatot. Az eredmény sajnos igazolta, hogy gyermekemnek ártalmas a tejfehérje. A tej mellett intolerancia jött ki a mogyoróra és a gliadin is határértéken volt. Ahogy a diétát elkezdtük, szinte az első perctől megszűntek a panaszok. Pedig korábban háziorvosnál, pszichológusnál, endokrinológusnál, gasztroentereológusnál is voltunk a hasfájással, de csak a diéta segített. A FOODTEST-et mindenképp ajánlanám azoknak, akik gyanakodnak valamilyen ételintoleranciára, ez egyféle visszaigazolás.
L.B. (2015.11. hó)
ekcéma, hasfájás
Megnőtt a pocakom, puffadtam és a testsúlyom is növekedett – így a feleségem jó tapasztalata alapján döntöttük el, hogy ellenőriztetem magam a FOODTEST-tel. Azt gondoltunk, ogy nagy gond nem lehet, de ha egyszer egyikünk úgyis diétázik, nekem is könnyebb elhatároznom magam, ha az derül ki, hogy valamiről a saját érdekemben le kell mondanom.
A glutén érzékenység határán lenni, ez volt a legmeglepőbb! Azt hittem, csak a nejem érzékeny, én ehetek, amit csak akarok. Hogy nemcsak a búzakenyérről, de még a tönkölybúzáról és hasonlókról is le kell mondanom, erre nem számítottam. Azt gyanítottuk, hogy a puffadás a búzatermékek fogyasztása miatt van, de csak a búzára gondoltunk. A FOODTEST 200+ vizsgálat után a dietetikusuk tanácsadását kértük, főleg, hogy a glutén érzkenység határán levő állapottal segítsen mit kezdeni. Nagyon hasznos, jó tanácsokat kaptunk tőle e-mailen. Gyorsan, szakszerűen válaszolt.
Miután a feleségemnek már volt tapasztalata, így összeállítottuk a diétás étrendet, így kihagytuk a búza, tönkölybúza, durumbúza termékeket és nagyon odafigyeltünk a konzerváló anyagokra.
Nemhogy megállt a súlynövekedés, két hét után csökkenni kezdett! Két hónap alatt kb 3-4 kilót fogytam éhezés nélkül és a pocakom visszahúzódott. Én nagyon is ajánlom a FOODTEST-tet, akár gyanú áll fenn, hogy valamilyen érzékenység vagy intolerancia lehet a háttérben, akár csak önmagunk ellenőrzésére és megnyugtatására! Aki ahelyett, hogy odafigyelne magára, ettől betegségtudatba süppedne, annak nem ajánlom, aki viszont ismét fogyni szeretne, kevésbé akar fáradékony lenni, kellemetlen tünetektől szeretne komolyan megszabadulni, azoknak feltétlenül!
Cz.L. (2015.11.hó)
puffadás, súlyproblémák, fáradékonyság
Két éve fennálló haspuffadás, hasfájás, fáradtság, izületi panaszok, alvási zavarok miatt csináltattam meg a vizsgálatot. A panaszaimmal voltam gasztroenterológusnál, természetgyógyásznál, belgyógyásznál is, de semmit sem találtak.
Korábban is végeztettem egyet és odafigyelve az abban kimutatottakra jobban éreztem magam, 16 kg-ot fogytam fél év alatt, fogyókúra nélkül. Így most is a FOODTEST 200+ vizsgálatot kértem. Most olyan ételintolerancia is kijött, amiről nem is tudtam, hogy fogyasztom, mert adalékanyag. A dietetikus szakvéleménye a maradék kétségeket is eloszlatta, így elkezdtem a diétát. A búza termékek teljes elhagyása, tejtermékek részleges visszavétele a teljes elvonás után, odafigyelés az E-konzervált termékekre, tojás teljes elhagyása továbbra is – már egy hét elteltével jelentkezett a javulás!
Mindenkinek javaslom! Akiknek az orvosok nem tudnak segíteni, híznak, de nem tudják miért, puffadnak, rosszul alszanak… stb. A tünetek gyógyszeres kezelése helyett a „hiba” keresésében a FOODTEST 200+ vizsgálat a segítségükre lehet. Én a családban ajánlottam, akiknek a súlya nem nőtt, a hasa viszont igen, s a teszt meg is erősítette a feltételezésünket. Ha a kezében az eredmény, könnyebb lemondani alapvető élelmiszerekről, mintha a cél mindössze a "reform" étkezés.
Az egyetlen megjegyzés, hogy a hajdinát mindenki ilyen néven, nem a régi, népies nevén ismer. Ez nekem az első teszt után azt okozta, hogy folyton fogyasztottam a bulgur helyett, mert úgy gondoltam, hogy amit nem ismerek, azt nem is vehettem, így nem is ehettem.
Dr. Cz.N.E. (2015. 10. hó)
fáradtság, ízületi panaszok, alvási zavarok, elhízás, ízületi problémák
Ekcéma, haspuffadás, gyomorégés, mellkasi fájdalmak, fáradékonyság – ezek voltak a legjellemzőbb tüneteim. Korábban már mindent kipróbáltunk, voltam háziorvosnál, természetgyógyásznál, bőrgyógyásznál, belgyógyásznál is. Soha nem gondoltunk ételintoleranciára, de mivel mar semmi más nem segített, szerettünk volna minden lehetőséget kizárni.
Nagyon meglepődtem a tej és a tojás magas értékén. A mindennapi étrendem alapja volt ez a két étel és nem gondoltam volna, hogy ez a problémám fő okozója. A teszt eredmény kézhez vétele után egyszerűen kizártam az étrendemből ezeket az ételeket és azonnali javulást éreztem. Ezért nem volt szükség további segítségre. Azért a diétát szakember állította össze, 3 hónapig tartottam. Szinte az első perctől jobban vagyok, 3 hónapja ekcéma mentes a bőröm, visszanyerte az eredeti állapotát és nincs több elváltozás. 3 hét alatt 5 kilós fogyást tapasztaltam és a fáradékonyság is elmúlt. Nem volt több mellkasi panaszom a diéta elkezdése óta.
Nagyon elégedett vagyok a teszttel és az ott dolgozók munkájával. Mindenkinek javaslom a teszt elvégzését, akiknek megmagyarázhatatlan panaszai vannak, vagy nem találják panaszaikra a megoldást. Egy egyszerű vizsgálattal megváltoztathatják egész életvitelüket. Köszönöm a FOODTEST-nek!
B.J. (2015.10. hó)
ekcéma, bőrpanaszok, haspuffadás, mellkasi fájdalmak, gyomorproblémák, fáradékonyság
Emésztési- és bőrproblémák okán kerestem fel Önöket, melyek több éve keserítették meg a mindennapjaimat. Egy ideje szemezgettem ezzel a FOODTEST 200+ vizsgálattal, jó visszajelzéseket olvastam róla és reménnyel tele végeztettem el, hogy megtudjam, pontosan mely táplálékot nem képes tolerálni a szervezetem. Az eredményben szerepelt olyan, ami várható volt nagyon is – ez a tejfehérje volt - mivel egyéb, kisebb vizsgálat is kimutatott már érzékenységet rá és tapasztaltam is. Viszont ami leginkább meglepett - és erre magamtól, kísérletezgetve sosem jöttem volna rá - az az élesztő intolerancia: sütő és sörélesztő egyaránt, ami nem csak abban merül ki, hogy a pékárukat is meg kell válogatnom, de kiterjed minden erjesztéssel létrehozott termékre. Kerülni kell az alkoholféléket, savanyúságokat, sőt még a szimpla tofut is. Maximálisan elégedett vagyok Önökkel, nem tudnék hiányosságot kiemelni. Voltam én korábban természetgyógyásznál, allergológusnál, belgyógyásznál, bőrgyógyásznál, homeopathiás szakembernél is, de hiába. Most az eredménynek köszönhetően 2 hónapos diétába kezdtem, kihagytam az étrendemből a tejtermékeket, búzát, kukoricát, rizst, lenmagot, mandulát, borsót, napraforgót, babot, élesztőt, burgonyát és narancsot is.
Először is rá kellett jönnöm, hogy mennyi élelmiszer tartalmaz "elrejtve" napraforgó olajat is. (pl egyik kedvenc zabszeletem is) így idő volt, mire ezt is kiszűrtem. Emésztési gondjaim azonban hamar elmúltak, a bőr problémák enyhüléséhez több idő kellett, de a javulás látványos volt, a viszkető kiütések eltűntek, az aknék is enyhültek.
A FOODTEST egyetlen hátránya az ára lehet, sok embert talán ez tart vissza, de véleményem szerint megéri gyűjteni rá, aki teheti, menjen el ilyen vizsgálatra, amennyiben problémái vannak. A vizsgálatot végző hölgy nagyon kedves - bárcsak mindenhol ilyen emberek fogadnának - a helyszín is tetszetős, a vizsgálat menete és az eredmény megérkezése pedig meglepően gyors volt.
K.T.B. (2015.09.hó)
emésztési panaszok, bélproblémák, bőrproblémák, ekcémás tünetek
Bőrpanaszok, akné és emésztési problémák, azaz székrekedés és puffadás miatt döntöttem a vizsgálat mellett. A tünetek tizenéves korom óta állnak fenn. Voltam bőrgyógyásznál, de semmi sem segített. Korábban kisfiamnál is elvégeztük a FOODTEST 200+ vizsgálatot és az eredmény utáni diétának köszönhetően a születése óta fennálló ekcémája nyomtalanul eltűnt. Mivel ő sok ételnél mutatott érzékenységet, sejtettem, hogy ha csak egy kicsi részét is tőlem örökölte, akkor nálam is indokolt lenne a vizsgálat.
A tejtermékekre egyébként is régóta gyanakodtam, hogy ártanak. A tej mellett gyanakodtam a narancsra, búzára, kólára, de például a tojásra és kukoricára nem. Mindent kiiktattam, ami már kicsit is határeset volt, ezeket igyekeztem az engedélyezett élelmiszerekkel pótolni. Nem volt megerőltető, a búzát hagytam utoljára, valahogy a péksüteményeket, édességeket volt a legnehezebb elhagyni. Elhagytam a tehéntejet, tojásfehérjét, búzát, árpát, narancsot, szóját, kólát, sört. Az első nap éhesnek éreztem magam, de a második, harmadik napon inkább valamiféle megkönnyebbülést éreztem. A kedvem is jobb lett. 2 hét után jelentősen javultak az emésztési problémáim, a puffadás megszűnt és a székrekedés is eltűnőben volt, 3 hét után rendeződött. Érdekes módon a bőröm 2 hétig egyáltalán nem változott, majd nagyon lassan javult. Sajnos volt egy nap, amikor megszegtem a diétát, pedig nem gyötört kínzó hiányérzet, egyszerűen azt gondoltam, ennyi nem árthat, és egész nap eszegettem a tiltólistás ételeket. Másnapra a pattanások visszatértek és 3 nap puffadás, gyomorgörcs volt a "jutalom". Nem éri meg, inkább betartom szinte 100%-ig.
Javasolnám és javaslom is a FOODTEST 200+ vizsgálatot, bár én még tudnék néhány ételt vizsgáltatni, ami nincs a listában. Ám emésztési problémák nélkül "működni" óriási megkönnyebbülés és nem olyan nagy áldozat helyettesíteni az engedélyezett élelmiszerekkel a tiltólistásakat, nem szenvedni kell, csak kicsit fegyelmezettnek lenni. Nagyon megéri!
Dr.K.P. (2015.09. hó)
emésztési problémák, puffadás, székrekedés, bőrpanaszok
Több mint egy éve kínzó hasfájás, bélgyulladásra utaló jelek, amivel se a háziorvos, se a nőgyógyász, se a gasztroenterológus nem tudott mit kezdeni. Ezért kértem a FOODTEST 200+ vizsgálatot. Az orvosok is csak bélgyulladás gyanúról beszéltek, ezért arra gondoltam, hátha valamilyen élelmiszer okozhatja. Elég sok mindenre lett pozitív a teszt, de a tej, a tojás és a kukorica értékei engem is megleptek. Telefonon beszéltem a dietetikussal, aki mindent elmondott, de olyan sok információt kaptam, hogy sok mindent el is felejtettem – így azoknak, akik ezután mennek vizsgálatra, javaslom, hogy inkább emailben kérjenek tanácsot, úgy bármikor visszaolvashatják a lényeget! 2-3 hónapig kerültem a tejtermékeket, tojást, kukoricát és minden mást, ami pozitív lett. Glutént egyáltalán nem fogyasztok, nem is akarom, mert pajzsmirigy betegségem is van. A hasfájás már a diéta 3-4. hetén megszűnt és azóta is sokkal jobb a közérzetem, ezért mindenképp megérte megtudni, hogy milyen ételektől szenvedek!
K.B. (2015.09.hó)
bélpanaszok, hasfájás, emésztési gondok
Évekig küzdöttem bélproblémákkal. Gasztroenterológusnál és allergológusnál is jártam, de nem hozott eredményt. Úgy véltem, hogy tojás és olajos magvakkal szembeni intoleranciám lehet, ezért kerestem fel a FOODTEST-et. A vizsgálat eredménye nagyjából összhangban volt a tapasztalataimmal, de a tengeri algára való érzékenység meglepett. Én nem kértem segítséget a diétához, mert úgy éreztem, hogy egyedül is meg tudom oldani, miután elég kevés élelmiszerre vagyok érzékeny. Tojást, olajos magvakat és kukoricát nem fogyasztok, legfeljebb csak nagyon ritkán. A változásokat azonnal észervettem és persze akkor is érzem, ha valamit mégis eszek a tiltólistáról. Nekem kb. 6-8 évembe került, hogy rájöjjek, mi a gond, a FOODTEST azért segíthet, hogy másnak ne kelljen ilyen sokáig keresgélnie az okokat!
B.M. ( 2015.06.hó)
emésztési panaszok, bélproblémák
A kisfiam autista, nagyon kevés féle ételt eszik meg, a táplálkozása igen egyoldalú. A széklete nem volt rendben és ekcémás kiütései voltak. Ezek a tünetek először két és fél éves korában jelentkeztek. Több mint hét éven át jártunk az orvosokhoz, voltunk a háziorvostól kezdve a pulmonológuson, bőrgyógyászon át pszichológusnál, neurológusnál és természetgyógyásznál is. Dr. Büki György javasolta, hogy végezzünk FOODTEST 200+ vizsgálatot, nem bántam meg! Az eredményen nagyon elcsodálkoztunk, mert épp azokra érzékeny a fiam, amiket a legjobban szeret és hajlandó megenni: a tej, a burgonya, a vörösáfonya, a citrom, és a málna. A tej okozhatta a legnagyobb gondot, mert 2 hónapnyi diétázás után eltűntek az ekcémás kiütések és rendeződött a széklete is. Én javasolnám a FOODTEST-et bárkinek, mert gyorsan, egyszerűen elvégzik, fájdalommentes, segít megtralálni a betegségek hátterében megbúvó okokat, amire esetleg még az orvosok sem gondolnak.
Sz.Zs. (2015.06.hó)
emésztési panaszok, bőrprobléma, ekcéma
Nem volt különösebb problémám, legalábbis én azt hittem. A vizsgálat utáni étrendváltozás azonban rádöbbentett, hogy az emésztőrendszerem nem működött megfelelően.
Homeophatiás szakember javaslatára végeztettem el a FOODTESTET. Kiderült, hogy a tejtermékekre, tojásra, a gluténra és a lenmagra is érzékeny vagyok. Ez utóbbi meglepett, a többit sejtettem. Jó és széles körű tájékoztatást kaptam, így saját magam is összeállíthattam a diétát. Már 1-2 hét után pozitív változásokat tapasztaltam. Addig tényleg nem is sejtettem, hogy mennyi minden, emésztéssel kapcsolatos működés nem volt rendjén.
Az eredmények fényében visszatekintve a FOODTEST segítette elő az egyik legfontosabb pozitív egészségügyi változást az életemben. Én csak javasolni tudom bárkinek, hisz teljes képet ad olyan dolgokról, amire esetleg nem is gyanakszunk, mert nem okoznak igazán markáns rossz állapotot.
(É.Á.) 2015.03.hó
Emésztési problémák
Gyermekem súlyos viselkedési problémákkal küzd. Nagyon sok szakembert felkerestünk, többek között kétszer csináltattunk gasztroenterológián tesztet állami keretek között. Ez semmilyen eredményt nem hozott legnagyobb meglepetésünkre, hiszem gyermekem 4 éve szenvedett folyamatos hasmenéstől. Ez az ételintolerancia teszt meghozta a kívánt eredményt, több étel tekintetében mutatott ki súlyos felszívódási zavart. Azóta ezeket az ételeket gyermekem nem fogyasztja, így elmúlt a hasmenése és a viselkedése is jobb lett. Nem állíthatom, hogy ez a száz százalékos megoldás egy hiperaktív gyerek kezelésében, de mindenesetre nagyon sokat segíthet az állapotán, ha azokat az ételeket nem fogyasztja, amelyeket nem tud feldolgozni a szervezete. Ezt nagyon sok szülő nem tudja, milyen ok-okozati összefüggés van a táplálkozás és a viselkedés tekintetében gyermekeinknél. Nekem, magamnak is több éves vesszőfutás volt, mire eljutottunk Önökhöz. Én azt gondolom nekünk megérte.
Voltunk előtte háziorvosnál, gasztroenterológusnál, belgyógyásznál, pszichológusnál, endokrinológusnál, neurológusnál, de hiába.
A FOODTEST vizsgálat kimutatta a tojás és élesztő intoleranciát, ez meglepett, a tej- és glutén érzékenységre addig is gyanakodtam. Összeállítottam a diétát és három hónap után valóban pozitív változásokat tapasztaltam.
Szerintem sok embernek rendeződnének olyan egészségügyi problémái, aminek eredete az ételintolerancia, de erről sajnos sokuknak nincs tudomása.
Hasmenés, emésztési zavarok, viselkedési problémák
(F.Cs.) 2015.03.hó
Haspuffadással, gyakori hasfájással, folyamatos kimerültséggel küzdöttem és a fogyókúra ellenére gyarapodott a testsúlyom. Bár jártam gasztroenteorológusnál, de a FOODTEST-re az internetek találtam rá. Olyan megoldást kerestem, amihez nem szükséges beutaló, hamar megvan az eredménye és a lehető legszéleskörűbb, mivel nem tudtam leszűkíteni, mi mindent kellene egyesével tesztelni.
A búzára gyanakodtam, de a tejre sohasem gondoltam volna. A saját magam által összeállított étrendből elhagytam a búzát, árpát, tej és tejtermékeket, tojást és próbáltam minden mást is csökkenteni, ami a FOODTEST-en pozitív érték volt. Három hónap után a hasam sokkal kisebb lett, fogytam és nem vagyok folyton fáradt, jobb a közérzetem.
(C.N.E) 2015.03.hó
puffadás, emésztési- és súlyproblémák, kimertültség
„A diétás étrenddel szinte azonnal érezhető volt a javulás! „ Hasi panaszokkal kezdődött a történetem, amik már 5 éve okoztak kellemetlenségeket. Voltam háziorvosnál, gasztroeterológusnál, de hiába jártam orvostól-orvosig, mindenki csak találgatott. Úgy döntöttem, hogy megcsináltatok minden vizsgálatot, így ez a nagy teszt volt az első lépésem. A FOODTEST nekem 100 %-os segítséget nyújtott ahhoz ,hogy merre induljak tovább,a kollégák pedig maximálisan segítettek, segítőkészek voltak telefonon, levélben és személyes megkeresésre is.
Sejtéseim voltak a tejtermékekre és a liszt félékre,mert fizikális tüneteket okoztak, de sok olyan pozitív eredmény volt amire nem is gondoltam volna. Nekem bizonyos gyümölcs félék okoztak meglepetést,nem gondoltam, hogy azok is okoznak ilyen tüneteket,mint pl. a kedvencem, az eper. Gasztroenterológussal és dietetikussal is többször egyeztettem, majd végül egy saját magam által összeállított diétába kezdtem. 3 hónapig tartottam a szigorú előírásokat: liszteket, tejtermékeket, tojást teljesen elhagytam az étrendből, majd három hónap után kezdtem el heti 1-2 nap fogyasztani a tejféléket és a tojást. A lisztféléktől még mindig távol tartom magam.
Ahogy elkezdtem a diétát, már egy-két napon belül éreztem a pozitív változást, a puffadás elmúlt, nem kellett állandóan wc-re szaladgálnom.
Én azt javaslom, aki csak teheti és van rá oka is, hogy elvégeztesse a FOODTEST-et, tegye meg, mert sok olyan étel van, amiről az ember nem is gondolnák, hogy ételintoleranciát, ezáltal pedig komoly problémát okoz! Fájdalommentes vizsgálat, gyors eredmény – nekem segített!
M.T. (2014.12.hó)
emésztési problémák, bélpanaszok
Több éve szenvedtem ízületi panaszoktól, émelygéstől, étvágytalanságtól. Rendszeresen jártam orvosokhoz, minden utasításukat követtem, de nem javult az állapotom. Megvizsgált háziorvos, reumatológus, pszichológus, gasztroenterológus is. Végül a tünetek alapján gondoltam arra, hogy esetleg ételintolerancia is állhat a háttérben.
A FOODTEST árát sokalltam, de tényleg segített, az emésztést érintő tünetek azóta jelentősen javultak. Korábban is gyanakodtam azokra az élelmiszerekre, amiket a teszt kimutatott: glutén, tej, tojás. Dietetikus által összeállított diétába kezdtem – igaz a gluténmentes étrendet már a vizsgálat előtt 1 évvel elkezdtem. A három hónapig tartott szigorú diéta eredményeként az emésztésem rendbe jött, de az ízületi problémákra ez a diéta eddig nem volt hatással.
D.Z. (2014.11.hó)
emésztési problémák, ízületi bántalmak
25 éve küzdök ekcémával, egy éve pedig aranyérszerű tünetekkel is. Az orvosok szerint azonban nincs aranyerem. Voltam allergológusnál, bőrgyógyásznál, proktológusnál is. Végül egy ismerősöm ajánlotta a FOODTEST-et. Ő is ekcéma miatt csináltatta meg, azóta megoldódott a problémája.
Nekem már annyira elhatalmasodott az ekcémám, hogy sokszor az evőeszközt is fájdalmas volt a kezemben tartani, így rászántam magam a FOODTEST-re. A tejet és a glutént biztosra vettem, de a kukorica és a tojás ételintolerancia meglepett. Dietetikus segítségével diétába kezdtem, 2-3 hét után el is múltak az aranyér-szerű tünetetek. Az ekcéma viszont nagyon gyötört. Majd rájöttem, hogy a kókuszliszt miatt van, a diéta kezdetén ugyanis elkezdtem kókuszlisztet használni.
Mostanra kitapasztaltam, hogyha búzát, gluténtartalmú dolgokat és kókuszt nem eszem, akkor az ekcéma is elmúlik.
Nekem sokat segített a vizsgálat, ismerőseimnek is ajánlottam már. Azok közül, akik voltak ételintolerancia vizsgálaton, mindenkinek segített az eredmény abban, hogy a számukra káros ételeket elkerüljék, és elmúljanak a tünetek.
B.D. (2014.09 hó)
bőrproblémák, emésztési zavarok
Kb. 5 évvel ezelőtt egy 10 éves műtéti heg begyulladt a hátamon, amiből Boeck-sarcodiosisra gyanakodtak. A későbbi agresszív tünetek is ezt igazolták, melyekre szteroid kezelést kaptam. Azóta tünetmentes voltam, míg januárban újra begyulladt a heg. Féltem, hogy kezdődik minden elölről.
Voltam háziorvosnál, pulmonológusnál, bőrgyógyásznál és dietetikusnál is.
Voltam háziorvosnál, pulmonológusnál, bőrgyógyásznál és dietetikusnál is. Végül a bőrgyógyászom javasolta, hogy végeztessek ételintolerancia tesztet. Azt is ő mondta, hogy szerinte az időközben fellépett diatétes is inkább ezért alakult ki és nem a szteroidok hatására.
Hallgattam rá, elvégeztettem a FOODTEST-et és kiderült, hogy igaza volt a bőrgyógyásznak.
A tehéntejre korábban is gyanakodtam, de mivel minimálisan fogyasztottam, így nem tulajdonítottam neki jelentőséget, néha volt csak híg széklet problémám. Meglepett a búza 70-es értéke, nem gondoltam volna,hogy lisztérzékeny vagyok. Meglepett még a pisztácia, borsó, fahéj, gingkó, szardínia is, mivel nem tapasztaltam problémát ezekkel kapcsolatban.
A FOODTEST által javasolt dietetikus segítségét kértem, 4 oldalas, részletes, mindenre kiterjedő, alapos útmutatást kaptam. Még termék-megnevezéssel is segített: PL Delma light margarin fogyasztását javasolta. Így már saját magam összeállíthattam a diétás étrendet. 3 hónapig egyáltalán nem fogyasztottam tejet és tejtermékeket, tojás fehérjét, szardíniát, szilvát, búzakészítményeket, fahéjat, gingkót, pisztáciát, szója- és fehér karóbabot, borsót és sör élesztőt sem.
A hátamon lévő heg gyulladása visszahúzódott, állapota normalizálódott. Hasmenéses problémáim csaknem teljesen megszűntek.
Azóta már 3 ismerősömnek is ajánlottam a FOODTEST-et, akik örömmel vették az információt. Szerintem fájdalom nélkül, igaz kicsit húzós költségek árán, de gyorsan juthat az ember olyan információkhoz, amik megszüntethetik az évek óta tartó kellemetlen, sokszor komoly fájdalommal járó tüneteik okát. Mindenkinek ajánlom, akinél felmerül az ételintolerancia gyanúja.
V.L. (2014.08 hó)
bőrproblémák, emésztési zavarok, autoimmun reakciók
Bőrproblémák (akne, kiütés) puffadás, fejfájás és súlyproblémák miatt döntöttem a FOODTEST mellett. Korábban többször voltam háziorvosnál, gasztroenterológusnál és dietetikusnál is, de az eddigi diéták egyáltalán nem használtak.
Több ismerősöm is ajánlotta a FOODTEST-et, aki kipróbálta, megerősített abban, hogy a teszt alapján betartott diéta hatására enyhülni fognak a panaszok. Így is lett! 2 hónap után csökkentek a bőrproblémák, ritkábban fájt a fejem, 3 hónap után pedig csökkent a puffadás és némi fogyás is tapasztalható, illetve az általános közérzetem jobb lett.
Nagyjából azt az eredményt kaptam a teszt során, amire gyanakodtam, de a magas értékek megleptek. Egy vagy két élelmiszer volt, amire nem gondoltam, hogy problémát okozhat, de azokat szerencsére ritkábban fogyasztom, ezért nem jelent gondot azok elhagyása.
Teljesen átalakítottam az étrendemet, a tehéntejet és az abból készült ételeket, a búzalisztet, babot, borsót, szóját és élesztőt kellett kiiktatni.
Szakember által összeállított diétába kezdtem, nagyon kedves volt a dietetikus, csak pozitív tapasztalataim voltak a tájékoztatást illetően, a kérdéseimre is pontos választ kaptam.
Csak ajánlani tudom a FOODTEST-et, mert egy teszt elvégzése után most már pontosan tudom, hogy mely élelmiszereket kell elhagyni vagy csökkenteni az étrendből. Tudom azt, hogy melyeket lehet fogyasztani, az ezekre való átállás nem kellemetlen, hanem csak több szervezéssel/gondolkodással jár. Korábban az összeállított diéták tartalmaztak olyan élelmiszert, amire nem jól reagált a szervezetem, ezekről persze akkor még nem tudtam, és mindig idegesített, hogy szinte alig eszem, mégsem érem el az elvárt eredményt. Ennek a tesztnek eredménye segít abban, hogy következetesen betartsam az új étrendet.
P.A. (2014.08. hó)
fejfájás, súlyproblémák, bőrproblémák, emésztési zavarok
Mindenféle nyavalya gyötört az elmúlt 5 évben: 7 kilót fogytam, nem tudtam hízni, epés reflux, torokfájás, vállfájdalom, orrfolyás, székrekedés és hasmenés felváltva, alvási zavarok. Senki sem tudta megmondani, hogy mitől vannak a panaszaim, hiába szedtem reflux gyógyszert, vitaminokat, étrend kiegészítőket – semmi sem változott. Jártam háziorvosnál, gasztroenterológusnál, természetgyógyásznál, allergológusnál, de semmire sem jutottam, pedig még a fül-orr-gégészetet is felkerestem. Kivizsgáltak és megállapították, hogy a csak a mogyoróra vagyok allergiás, tejre, lisztre, tojásra nem. Alapos klinikai vérvizsgálat és endoszkópia kizárta a coliákiás típusú lisztérzékenységet is. A negatív leletek ellenére változatlanul betegnek éreztem magam, pedig a teljes vérképem is szinte tökéletes volt. Egyedül koleszterinszint volt magasabb a normál értéknél.
Végül úgy döntöttem, hogy – bár a korábbi vizsgálatok kizárták az ételintoleranciát, azért én csináltatok egy FOODTEST-et. Az eredmény azt mutatta, amire gyanakodtam: szinte minden alapélelmiszer pozitív lett: búza, gliadin, tej, kazein, tojás, borsó, bab, az összes olajos mag, amelyek közül a mogyoró a legrosszabb értékű, arra allergiás is vagyok.
Leginkább a kukorica, a szezámag, a lenmag és a hajdina lepett meg, ezekre nem is gyanakodtam, s elég sokat fogyasztottam belőlük. A tej magas értéke is meglepő volt.
Dieteikus segítségét kértem emailen, aki gyorsan válaszolt és részletesen leírta, hogy mik a lehetőségek ilyen sok pozitív élelmiszer esetén. Teljesen kihagytam az étrendemből a tejtermékeket, még a vajat is, minden gluténes gabonát, kukoricát, hajdinát, tojást, az összes olajos magot, borsót és babot.
Három hónap után javult érezhetően a helyzet gyakorlatilag minden téren: 1 kg-ot híztam, sokat javult az epés reflux, már nem szedek rá gyógyszert. Megszűnt a torokfájás, az orrfolyás, a hasmenés, a székrekedés és az állandó fáradtság is. Sokat enyhült a vállfájdalom és sokkal jobban alszom.
Mindenkinek javaslom a FOODTEST elvégzését, akit allergia és coliákiás lisztérzékenység vizsgálaton negatívnak nyilvánítottak, jó a vérképe és mégis rosszul érzi magát. Én hiába jártam természetgyógyásznál, biorezonancia vizsgálaton, az teljesen más eredményt adott, mint a FOODTEST. A biorezonanciás diétát egy évig csináltam, de csak minimálisan javultam, a FOODTEST utáni diéta azonban három hónap után jelentős javulást hozott.
Örülök, hogy van ez a lehetőség, nem olcsó, de a táplálék kiegészítők és a vitaminok sem azok, főleg, ha nem szívódnak fel, azaz hiába szedi őket az ember.
Most már lazítok a diétán, de csak lassan és fokozatosan. Remélem, hogy hízok még, s teljesen meg fogok gyógyulni a refluxból és a vállfájásból is.
P.né V.E. (2014.07.hó)
emésztési zavarok, súlyproblémák, ízületi problémák, autoimmun reakciók
Puffadás és vissza-vissza térő hasmenés miatt döntöttem a FOODTEST mellett. Korábban már tudtam a tej intoleranciámról, a búzára gyanakodtam, de a tojás és a kukorica intolerancia meglepett. Évekkel ezelőtt már jártam gasztroenterológusnál és természetgyógyásznál is. Akkor derült ki, hogy a tejre érzékeny vagyok. Egy ideig nem volt gond, de a puffadás és a hasmenés ismét visszatért. Ezért akartam utánajárni, hogy van-e intoleranciás oka a tüneteknek. A FOODTEST lelet kézhezvétele után összeállítottam egy három hónapos diétát. Kihagytam az étrendemből a tejet, tojást, kukoricát és jelentősen csökkentettem a glutént, valamint a búzát is. Mellette akupunktúrás kezelésre is járok, így sokkal jobban érzem magam, javult az állapotom. Már nem küzdök annyit a bélproblémákkal. Én bárkinek szívesen ajánlom a FOODTEST-et, mert jobb tudni, hogy néha elég pár ételt kihagyni és javul a páciens állapota.
D.A. (2014.07.hó)
emésztési zavarok
Gyomor, bőr, és egyéb problémáim évek óta gyötörtek, számos orvosi vizsgálatom volt, allergia vizsgálatokon is voltam, de nem találtak semmi kiemelkedő problémát! A FOODTEST azonban nagyon magas értékeket mutatott ki, a gabona, tej, és egyéb összetevőkre vagyok intoleráns. Ezek elhagyása után teljesen megszűntek a panaszaim!
Az elmúlt években háziorvosnál, belgyógyásznál, bőrgyógyásznál, endokrinológusnál, reumatológusnál, gasztroenterológusnál, sőt még természetgógyásznál és homeopathiás szakembernél is jártam. Már majdnem feladtam, amikor az interneten találkoztam ezzel a lehetőséggel. A teszt eredménye kicsit meglepő volt, hisz korábban a belgyógyászati és allergia vizsgálatok semmit sem mutattak ki. Azóta már több családtag is elvégeztette a FOODTESTET és 100 %-ig megoldódtak a problémák!
Nagyon gyorsan lezajlott az egész, kezdve az időpont kéréstől, a lelet megérkezéséig! Ill. meglepő módon, az ajánlott dietetikus kolléganő, nagyon profin és részletesen tájékoztatott emailben az elküldött leleteredmények után! Neki is nagyon köszönjük, igaz utána is megköszöntük a segítséget!
A szakember által összeállított diétába kezdtem, kihagytam az étrendből 3 hónapig: gabona félék, minden fajta tejszármazék (nem csak a laktózmentes, hanem az összes) élesztő, 1-2 zöldségféle, cukor, késztermékek.
A gyomorproblémák megszűntek, bőr allergiás panaszok tompultak, fogyás elkezdődött, pszichés közérzet jobb lett!
Mivel én előtte már végigjártam az összes lehetőséget, a kórházi-orvosi rendszertől, a magán orvos rendszerig, az alternatív lehetőségekig, de sehol nem tudták egyértelműen megmondani mi bajom lehet, örülök, hogy a FOODTEST mellett döntöttem! Ez plusz egy lehetőség, esély, és hátha másnak is ezen múlik a változás, javulás, gyógyulás:)
K.L. (2014.05.hó)
gyomor problémák, bőr- és allergiás panaszok, túlsúly
Tanácstalanná váltam, miután az óvodás kicsikémen senki sem tudott segíteni. Jártunk Pulmonológusnál, allergológusnál, pszichológusnál és neurológusnál is, de a viselkedési problémák okára nem jöttünk rá. Felkerestünk egy gyermekpszichiátert is – mindhiába. Családunkban sajnos sok allergiás megbetegedés van, így arra gyanakodtam, hogy a gyerek is ezzel küzd. Azzal tisztában voltam, hogy a gyermekek magatartási zavarainak hátterében ételintolerancia is állhat, illetve az egyébként erre hajlamos kicsik állapotát ronthatja, ha olyan ételt esznek, amire érzékenyek. Ezért döntöttem a FOODTEST mellett.
Az eredmény egy része nem volt meglepő, de arra nem számítottam, hogy egzotikus élelmiszerekre is érzékeny lehet, hisz közülük néhányat még soha nem evett.
A diétát elkezdtük, ki kellett hagyni az étrendből a tojást, zabot, mogyorót, pisztáciát, kesu diót, babot, borsót, és a szóját. Egy rövidebb ideig a búza elhagyásával is próbálkoztunk, de ez nehezen kivitelezhető.
Sajnos esetünkben látványos, egyértelmű változás nem volt tapasztalható, mivel a diéta frusztrációs helyzeteket teremtett a gyermek számára az óvodai közösségben, így le kellett vele állni.
Ugyanakkor nagyon hasznosnak találtam a FOODTEST vizsgálatot és bátran ajánlom másoknak is!
Dr A.M. (2014.05. hó)
viselkedési problémák
Meggyógyultam a FOODTEST segítségével! Hosszú ideig jártam orvosról orvosra, de se a háziorvos, se az endokrinológus és a dietetikus sem hozott eredményt. Még egy természetgyógyászt is felkerestem, de javulás nem volt. Főleg a pajzsmirigy problémák, hasi fájdalmak és menstruációs zavarok aggasztottak. Nehéz rendszeres, visszatérő fájdalommal élni, ezért saját magam kezdtem el kutatni. Nagyon sokat olvastam, keresgéltem. Azt korábban is sejtettem, hogy esetleg valamilyen ételre allergiás vagyok, de az ételintoleranciának csak a FOODTEST vizsgálat előtt olvastam utána alaposabban.
Arra jutottam, hogy intolerancia nagyon sok betegség forrása lehet, vagy az általa okozott gyulladás a testben – szintén különböző tüneteket okozhat. Döntöttem, megcsináltattam a FOODTESTET és nem is bánom. A pontos eredményeknek köszönhetően azonnal elkezdhettem a magam által összeállított diétát. Már két hét után éreztem a javulást, később a menstruációm helyreállt, a pajzsmirigy problémák teljesen megszűntek, sokkal energikusabb vagyok, teljesen meggyógyultam!
A FOODTEST előtt is csináltattam allergiás vizsgálatokat, de semelyik nem volt olyan pontos, mint a FOODTEST. Leginkább a cékla intolerancia lepett meg. Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyébként nagyon egészséges növény kárt okozhat. Már több ismerősömnek is ajánlottam a FOODTESTET, nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mi árt és mi tesz jót neki!
S.B. (2014.05.hó)
hasfájás, menstruációs zavarok, pajzsmirigy problémák
Jó ideje küzdöttem már puffadással, amikor az egyik ismerősöm felhívta a figyelmemet arra, hogy ez akár étel intolerancia miatt is lehet. Ő ajánlotta a FOODTEST-et.
Korábban voltam már háziorvosnál, gasztroenterológusnál és természetgyógyásznál is, de egyik vizsgálat, illetve kezelés sem vezetett eredményre. Végül az ismerősöm unszolására elvégeztettem a FOODTEST-et, amely többféle intoleranciát is megállapított.
Kialakítottam a saját étrendemet, két hónapja nem fogyasztok búzalisztből és tejből készült dolgokat, illetve elhagytam a körtét és nem iszom sört sem (bár azt korábban is csak nagyon ritkán kóstoltam meg).
Ahogy elkezdtem a diétát, szinte néhány napon belül enyhült a puffadás, azóta sokkal jobban érzem magam. Szerintem fontos, hogy megismerjük a testünk élelmiszerre adott reakciót, bátran ajánlom a vizsgálatot bárkinek!
M.K. (2014.02.hó)
Emésztési zavarok: puffadás
Gyomorfájás,hasmenés,migrén,nátha nehezítették meg mindennapjaimat. 18 évvel ezelőtt ugyanezek a panaszaim voltak,akkor az orvos segítségével megállapítottuk,hogy a tej és tejtermékek okoznak panaszokat. Azóta elkerülöm a tejet és a tejes ételeket. Körülbelül fél éve újra jelentkeztek panaszaim.
A vizsgálatból kiderült , hogy búzaliszt tej és tojás érzékenységem van.
Pár nap után jobban lettem, az állandó fejfájásom megszűnt, ritkává vált. Gyomorfájásaim is csökkentek.
Mindenkinek javasolnám,ha van panasza ha nincs. Mindenkinek érdemes lenne tudni, hogy mire érzékeny.
B.V. (2013. 10.hó)
Emésztési zavarok: gyomorfájás, hasmenés
Rendszeres fejfájás: migrén
17 éves vagyok, problémáim 2-3 évre vezethetőek vissza. Étkezéseket követően szinte mindig puffadt és fájt a hasam, az állandó rossz közérzetem már-már állandósult. Gyakran volt arcüreggyulladásom,felső légúti, valamint húgyúti fertőzésem.Gyanakodtunk a liszt-és tojásérzékenységre, ezért az nem okozott meglepetést. A burgonya és rizs intoleranciára nem számítottunk.A megadott diéta betartása óta a puffadások elmúltak, sokkal jobb a koncentrációm, nem fáj a hasam és a végtagjaim. A hangulatom és az általános közérzetem teljesen jó. Csak javasolnám mindenkinek! Segítségével talán nagyon sok betegség megelőzhető lenne, aminek kialakulásához hosszabb idő és nem megfelelő táplálkozás vezet.
P.J. (2013.09.hó)
Emésztési zavarok: puffadás
Kislányom 4 éves lesz ősszel, kisbabaként is nagyon hasfájós volt , de a legtöbb panasz és probléma 2,5 éves korában kezdődött. Állandó gyomor- és hasfájás,fogyás ( súlygörbéje ellaposodik), étvágytalanság nehezítették meg mindennapjainkat.Az vizsgálat eredményéből kiderült ,hogy tej, tojás, mogyoró, káposzta, nektarin érzékenysége van. Igénybe vettem a dietetikusuk segítségét. Nagy segítség volt, hogy leírta milyen liszteket használhatok a diéta során. Nem is gondoltam, hogy ennyiféle liszt létezik, csak a kukorica- és a rizslisztről hallottam. A tejmentes étkezés hatására sokat javult refluxos tünetei és nem jött vissza a savó a fülbe, így nem volt szükség beültetni a tubust a fülébe.Sajnos a köldök körüli fájdalom még megvan, mert nem tudjuk a gluténmentes diétát pontosan tartani.Én mindenkinek javasolnám a tesztet,akinek gyomor és bélrendszeri gondjai vannak, mert sajnos biztos, hogy előbb vagy utóbb kialakul az ételintolerancia.
Mészáros Blanka (2013 09.hó)
Emésztési zavarok: hasfájás, gyomorfájás , Súlyproblémák: fogyás
Gyermekem ekcémás kiütésektől , gyakori hasfájástól és hasmenéstől szenvedett.
A gasztroenterológiai vizsgálatokat követően kapott tájékoztatás és diéta után is voltak hasfájási, hasmenési panaszok, de nem tudtuk mitől.
A FOODTEST vizsgálat kimutatta, hogy tejtermékekre ( kivéve laktóz mentes ) tojásra, babra, borsóra, lencsére érzékeny gyermekem.
Az eredmény kézhezvételét követően diétába kezdtünk. Az ekcémás viszkető bőr megszűnt, nincs hasfájás, hasmenés.
Lényeges könnyebbséget jelentett, hogy a 8 éves gyerekkel nem kellett a mintavételre elutazni, órákon keresztül várakozni, hanem otthoni vérvétellel is megoldható volt. Olyan élelmiszerekre való érzékenységet is kimutatott a vizsgálat, amelyekre korábban nem is gondoltunk volna.
Javaslom mindenkinek a teszt elvégzését.
R.A. (2013.08.hó)
Emésztési zavarok: hasfájás, hasmenés
Emésztési zavarokkal küszködtem 10 éven keresztül.
A FOODTEST ételintolerncia vizsgálatom eredménye alapján dietetikusuk segített összeállítani egy étrendet, mely alapján az érzékenységet okozó tojást, tejet, búzát tartalmazó élelmiszereket kihagytam az étrendemből.
1-2 hét után sokkal jobb lett az emésztés, megszűntek a zavarok. A diéta eseti áthágása esetén rögtön jelentkeztek panaszaim.
K.Z. (2013.08.hó)
Emésztési zavarok
Köröm repedezettségtől, ami kb. 4 éve fenn áll, illetve emésztőszervi problémáktól szenvedtem.
A teszt elvégzése után kiderült, hogy búza, tej-és tejtermékek, tojás, élesztő, paprika, sárgarépa érzékenységem van.
Az eredmény kézhezvétel után diétába kezdtem, kihagytam étkezésemből az érzékenységeket okozó ételeket.
A körmeim teljesen rendbe jöttek kb. másfél hónap után.
Javaslom mindenkinek akinek ilyen vagy egyéb hosszan fennálló problémája van. Ellőtte hiába voltam allergia vizsgálaton (nem csak Prick- teszt hanem vérből is nézték kb. 40 féle anyagra) a vizsgált anyagok egyikére sem vagyok allergiás.
B.J. ( 2013.08. hó)
Felszívódási zavar, soványság, emésztési problémák nehezítették meg mindennapjaimat.
Az eredmény kézhezvétele után diétába kezdtem, étkezésemből kihagytam az összes tejterméket(joghurtok, sajtok), körtét, paradicsomot, ketchupot, paradicsomos halat, glutén tartalmú magvakat, műzliket, kuszkuszt, búzalisztből készült élelmiszereket, rizst, barnarizst, mustárt.
A diétát 3 hónapig tartottam, a hasi problémáim 1 hónap után megszűntek.
Mindenkinek javasolnám, akinek jellegzetes tünetei vannak
P.T.(2013.06.hó)
Emésztési zavarok: felszívódási zavar
Arcon, nyakon, dekoltázson megjelenő, viszkető, gyulladt kiütésekkel küszködtem közel 20 éve.Más tünetek is utaltak ételintoleranciára. Pl. puffadás, fáradékonyság, rossz közérzet.Teljes egészében, az állandó jelleggel fogyasztott élelmiszerekre vagyok intoleráns. Étkezésem 70%át tejtermékek képezték (sajt, joghurt, túró, tejföl, főzelékek), nagy mennyiségben fogyasztottam búzalisztből készült termékeket is (kekszek, ropik).Dietetikus kollégájukkal felvettem a kapcsolatot e-mailen, ahol hasznos tanácsokat kaptam az étrendem megváltoztatásához.A megadott dietetikai tanácsadás alapján 2 hónapig nem fogyasztottam tejtermékek, búzaliszt, rizs, tojás tartalmú élelmiszereket.A változások 2 hónap után jelentkeztek, bőröm szebb lett, a puffadás megszűnt. Lassan kezdem egy- egy élelmiszer fokozatos visszavezetését de csak mértékkel.
Mindenkinek javaslom aki felismeri magán az ételintolerancia jeleit.
T.V. (2013.06.hó)
Bőrproblémák: bőrkiütés, Emésztési zavarok: puffadás
Gyermekem ételallergia gyanúja és hasfájása miatt döntöttünk a FOODTEST elvégzése mellett. A panaszok fél éve állnak fent gyermekemnél. Az eredmény kézhezvétele után kihagytuk 3 hónapig étrendünkből mindent ami BL55 lisztből készül. A búza liszt elhagyása után azonnal, nem fájt a gyereke hasa evés után és nem fújódott fel.
Jó szívvel ajánlottam mindenkinek a teszt elvégzését.
B.A.(2013.05.hó)
Emésztési zavarok: hasfájás, puffadás
Haspuffadás, hasmenés, hasgörcs, hányinger, ekcéma, és állandó viszketés nehezítették meg mindennapjaimat.Egy napon nagyon felerősödtek a tünetek, és erős görcseim voltak, melyet erős hasmenés és alhasi fájdalom követett. A teszt nekem egy kb. képet adott. A glutén érzékenység meglepő volt számomra. Három hónapig kihagytam az étrendből a kenyeret, süteményeket, tojásfehérje tartalmú ételeket és a gombát. A glutén tartalmú ételek mellőzése óta a görcsök megszűntek.Az új étrend bevezetése óta sokkal jobban érzem magam.Javaslom mindenképpen, mert sok kellemetlen problémától megszabadulhatnak. Gyorsan megérkezik az eredmény, és a tájékoztató is teljes körű amit mellékelnek hozzá.
Kőszegi Anikó (2013.04.hó)
Emésztési zavarok: haspuffadás, hasmenés, hasgörcs, hányinger
Bőrpanaszok: ekcéma, viszketés
Puffadás, hízás, erős gyomor savasodás keserítették meg mindennapjaimat.
Ismerősöm hasonló tünetekkel kiváló eredményt ért el a tesztet követő diéta alkalmazásával. Azt mondta, hogy a diéta alkalmazásával jött rá arra, hogy a puffadás és a szelek ismeretlen fogalmak is lehetnek. Nála ezek a jelenségek teljesen eltűntek.
A FOODTEST leletem kézhezvétele után glutén és élesztőmentes diétába kezdtem.
Amikor teljes mértékben betartom teljesen tünetmentessé (savasodás, puffadás, hízás) válok és sokkal jobban alszom, valamint energikusabb is vagyok.
Kiüdült, hogy 37 évesen semmit sem tudtam arról, hogy milyen ételeket fogyaszthatok, sőt ezek után édesanyámról - aki 63 éves - szintén kiderült, hogy lisztérzékeny. Soha nem tudta korábban miért vannak gyomorpanaszai.
Tamásy András (2013.03.hó)
Emésztési zavarok: puffadás, gyomorsav ,Súlyproblémák: hízás
Több mint fél éve tartó emésztési zavarokkal(hasmenés,gyomorgörcs) küszködtem, mikor megtaláltam a FOODTEST ételintolerancia vizsgálatot.Vendéglátásban dolgozom,ezért rengeteg olyan ételt fogyasztottam amely búzalisztet tartalmaz,mint a tesztből kiderült erre voltam intoleráns. Előtte a gasztroenterológián megállapították ,hogy nem vagyok lisztérzékeny.100%-an meg voltam önökkel elégedve,amióta kiderült hogy csak a búza lisztre voltam nagymértékben intoleráns teljesen megszűntek a panaszaim és visszatért a régi énem :) Felvettem az Önök dietetikus szakemberével a kapcsolatot, aki az eredmény alapján segített összeállítani egy nekem megfelelő diétát.
Szabó Zoltán (2013.02.hó)
Emésztési zavarok: hasmenés, gyomorgörcs
Évek óta fennálló teltség érzet, haspuffadás , rossz közérzet, fáradékonyság megkeserítették mindennapjaimat. Az eredmény kézhezvételét követően dietetikushoz fordultam 3 hónapig tartottam a kialakított diétát. Viszonylag hamar elmúlt a haspuffadás, a teltség érzete megszűnt. Jobban érzem magam általánosságban minden téren! Már előbb el kellett volna végeztetnem a vizsgálatot, mert sokkal hamarabb tudtam volna az étrendemen változtatni életvitelemen.
B.S.(2013.01.hó)
Emésztési zavarok: haspuffadás, rossz közérzet, fáradékonyság
2011 -ben kezdődtek kellemetlen tüneteim. Egy éven keresztül fájt a hasam, hasmenésem volt , 14 kg-ot fogytam. Orvosról orvosra jártam,de sajnos nem derült fény problémáim okára. Végső elkeseredettségemben keresgélni kezdtem az interneten és ott találtam a FOODTEST ételintolerancia vizsgálatra. Az eredmény kézhezvétele után glutén és lakt?z mentes diétába kezdtem. A diéta tartása mellett tüneteim enyhültek, a hasmenés megszűnt.
Baron Alexandra (2013.01.hó)
Emésztési zavarok: hasfájás, súlyproblémák
A FOODTEST alapján az érzékenységet okozó ételeket elhagyva az állapotom nagymértékben javult.
A gyomorpanaszaim 80%-ban megszűntek, a közérzetem sokat javult, nem vagyok annyira levert és fáradt, mint amilyen voltam.
Az eredménnyel a cég által javasolt dietetikushoz fordultam. Egy egyszerű vizsgálattal meg lehet állapítani egy bonyolultnak tűnő probléma okát.
Időt spórolva és végeláthatatlan, fájdalmas vizsgálatokat kihagyva.
Patkós Dániel ( 2012. 11.hó)
Emésztési panaszok: gyomorfájdalom
Enélkül a teszt nélkül talán a mai napig is szenvedne a gyermekem,rengeteget voltunk a sokféle iszonyú tünetekkel kórházakban,de igazából semmit nem tudtak tenni .
Mióta tudjuk,hogy mire érzékeny,és tartjuk a diétát,gyakorlatilag tünetmentes.
Ha valakinek hasonló panaszai vannak /hasi,gyomor görcsök,hányás,migrén,stb./ feltétlenül végeztesse el ezt a tesztet,mert sok felesleges szenvedéstől kímél meg.
Nagyon hálásak vagyunk,e nélkül valószínűleg azóta is kórházról kórházra kéne járnunk,és csak egyre romlott volna az állapota.
Végh Mária( 2012.10.hó)
Emésztési zavarok: has, gyomorgörcsök, hányás, Fejfájás: migrén
Amint az eredményt megkaptam,azonnal átalakítottam az étrendünket, még a mai napig is így étkezünk, elmúltak a has-és gyomorfájásaim, a kisfiamnál pedig az ekcéma és herpeticum másfél éve nem jött elő.
Végre normálisan tudok élni a mindennapokban.pl. a tej fogyasztása után egész nap gyomorfájásom volt, ez mára megszűnt. A gyerekeim pedig már annyira megszokták, hogy ha játszanak a kiskonyhájukban, akkor is glutén - és laktóz mentes ételeket főznek-sütnek.
Szabóné Bihary Szilvia (2012.10.hó)
Emésztési zavarok: has és gyomorfájás, Bőrproblémák: ekcéma
Kislányunk gyakran hányt (bukott, ami a nyelőcsövét károsíthatta volna hosszú távon), és súlya sem gyarapodott. Sok új ismeret birtokában vagyunk a FOODTEST vizsgálat eredményét követően, amely lányunk életét jelentősen megváltoztatta. Sikeresen állítottunk be az új étrendet, ami végre javulást hozott. A kislány már nem hány. Súlya jelentősen gyarapodott és úgy látjuk, hogy szellemi képességei is javulnak.
Kiss Krisztina
Emésztési zavarok: reflux
A 9 éves Sz.A. édesanyja gyermekénél felmerülő rendszeres hányásos rosszullét és bőrkiütések jelentkezése miatt kereste meg Laboratóriumunkat 2011. májusában, hogy FOODTEST vizsgálatot végeztessen. A gyermek lelete számos pozitív eredményt mutatott, melyből a tönkölybúza esetén kiemelkedő magas ételintolerancia jelenléte volt igazolható. Gyermekgyógyász és dietetikus tanácsát kérve diétába kezdtek, melyben elsősorban a már említett tönkölybúza kihagyása mellett döntöttek. A gyermeknél a rosszullétek gyakorisága és a kiütések megjelenése a diéta elején már nagymértékben csökkent, 2 hónap után a ktünetek teljesen eltűntek. A gyermek kiegyensúlyozottá vált.
(2011. 08. hó)
Emésztési zavarok: hányás, Bőrproblémák: kiütések, ekcéma
Korábban is tudtunk gyermekünk tej- és tojásallergiájáról, de a FOODTEST érzékenységet mutatott ki bizonyos zöldségekre is, sőt a burgonya-intoleranciát eddig sehol máshol nem mutatták ki. Saját magam állítottam össze a gyereknek a diétát, és a családnak is csak olyan ételeket készítek, ami garantáltan mentes az érzékenységet okozó ételektől. Az óvodában azonban egyedül a tejmentes diétával foglalkoznak, így nehéz a dolgunk. A FOODTESTNEK sokat köszönhetünk, mivel olyan dolgokra is vizsgálják a beteget, amire kórházi körülmények között se protokoll, se pénz, se ötlet nincs, így a kezelés is hatékonyabb lehet.
Csuha Erika (2012. 04. hó)
Emésztési zavarok: hasmenés Bőrproblémák: ekcéma
A lányomnak már több, mint 1 éve komoly emésztési problémákra utaló tünetei voltak (reflux, székrekedés, gázosodás, ekcéma, orrfolyás). Sem az általános gyerekorvos, sem pedig a gasztroenterológus nem tudott segíteni a tünetek elmulasztásában. Ez a teszt végre olyan megfogható, mérhető és visszamérhető eredményt hozott, ami alapján meg tudtam reformálni a lányom étrendjét és a tüneteinek 99%-a elmúlt. Végre újra boldog és mosolygós gyerekem van.
Hajdu Judit (2012. 04. hó)
Emésztési zavarok: reflux,székrekedés, Bőrproblémák: ekcéma
Egyértelműen alátámasztotta tapasztalatainkat a teszt eredménye. Minden kérdésemre gyors és korrekt választ kaptam. Majd az eredmény birtokában saját magam által összeállított diétába kezdtem. A pozitív értéket mutató élelmiszereket 3 hónapra teljesen kihagytam az étrendből és utána egyenként vezettem vissza őket és két fogyasztás között 4 nap szünetet tartottam. A korábbi haspuffadás megszűnt, a gyomorsavszint drasztikusan csökkent. A kórosan sovány gyermekem végre hízni kezdett.
Juhász Edina (2012. 05. hó)
Emésztési zavarok: haspuffadás,gyomorégés
A FOODTEST eredményét óriási dolognak tartjuk, mert végre tudjuk mi okozta kislányunknál a tünetegyüttest és az elkezdett diéta eredményeként sokat javult is az állapota, erősödött az immunrendszere. A vizsgálat eredménye nélkül még mindig tanácstalanok lennénk, és nem utolsósorban: romlana Bogika egészsége. Minden kérdésünkre válasz kaptunk, nagyon kedvesek, felkészültek, segítőkészek a szakemberek. Nagyon sokat javult a kislányunk állapota. Viselkedése nyugodt lett, figyelmes, nem hiperaktív, nem csúnya a széklete, erősebb lett az immunrendszere, és sokkal többféle ételt megehet.
Balogh Margó (2012. 05. hó)
Emésztési zavarok: hasmenés
A vizsgálat után a legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy az egyik kedvenc ételem ártalmas számomra, de miután elhagytam a pizzák, fehérliszt és élesztő fogyasztását sokat javult a közérzetem, az emésztésem nagyon jó, nincs felfúvódásom sem, és megszűntek a szélgörcsök is. Külön öröm, hogy a vizsgálat óta kb. 6 kg-t fogytam is.
Pásztor Péter (2012. 08. hó)
Emésztési zavarok: haspuffadás, szélgörcs
A tejfehérje intolerancia magyarázatot is adott a tejtermékek fogyasztása után bekövetkezett rossz tünetekre. A glutén érzékenységet eddig nem érzékeltem, bár végeztek már nálam lisztérzékenységi tesztet, ami az negatív lett. Nagyon magas szintű a FOODTEST módszere, a szervezése, ahogyan lebonyolítják az egész vizsgálatot. Nagyon tetszett az is, hogy az eredmény kézhezvétele után nem hagytak magamra.
Ajánlottak dietetikust, aki felvázolta a diéta fő irányvonalait, és még ma is kapok Önöktől levelet. Teljesen meg vagyok elégedve a szolgáltatással.
A vizsgálatot drágának tartom, egy alacsony fizetésből nagyon nehéz kifizetni. De megéri az árát, maximálisan korrektnek tartom a céget.
(2012. 08. hó)
Emésztési zavarok: haspuffadás szélgörcs
Úgy gondolom, hogy a panaszok összefüggésben voltak azokkal az élelmiszerekkel, amelyekre pozitivitást mutatott a teszt.
Az eredmény kézhezvételét követően saját magam által összeállított diétába kezdtem az érzékenységet mutató tejet, búzalisztet, tojást 2 hónapra hagytuk ki gyermekem étrendjéből.Gyermekem puffadása , hasfájása a diéta hatására csökkent.
Szabadosné Gódor Anikó (2012. 09. hó)
Emésztési zavarok: hasfájás, puffadás
Kisfiam figyelemzavarral és hasi panaszokkal küzdött. Hiába vizsgálta meg gasztroenterológus, nem találtak semmi okot a hasfájásra. A FOODTEST 200+ vizsgálat után elhagytuk a glutént és a tejtermékeket. Sokkal kezelhetőbb, érdeklődöbb lett és a hasfájása is elmúlt! Én csak javasolni tudom a FOODTEST-et azoknak, akik az orvosi vizsgálatokkal semmire sem jutnak.
B.B. (2016.03. hó)
viselkedési problémák, hiperaktivitás, emésztési panaszok, hasfájás
Bőrproblémák Emésztési zavarok Rendszeres fejfájás Súlyproblémák Autoimmun reakciók Izületi bántalmak