„Háziasszonyok kiskerti vesződsége” az emésztőrendszeri problémákra
Lámpabúra alá rejtett koktélparadicsom – leginkább így jellemezhetnénk. Gyümölcs és zöldség egyszerre, fogyasztják nyersen gyümölcsként, salátaként, süteményekben, szörpként, lekvárként és konzervként is. Ízesítenek vele joghurtokat, üditő italokat, fagylaltokat és készítenek belőle likőrt is.
Maga, a gyümölcs a sárga koktél paradicsomra hasonlít, gyümölcshúsa lédús, benne apró, lapos magvak találhatók.
A Physalist nagyon sokféle néven ismerik a világon, a legelterjedtebbek az Inka bogyó, a perui földicseresznye, a hólyagcseresznye, hazánkban pedig: ehető földicseresznye, perui egres vagy ananászcseresznye.
Ez a különleges, látványnak sem utolsó, egzotikus, Dél-Amerikából származó bogyó hihetetlen élettani hatásokkal bír! Jelentős provitamin és C-vitamin forrás, megtalálható benne a B vitamin néhány összetevője, proteindús és kiemelkedően magas a foszfortartalma is. Kutatások szerint antioxidáns hatása semlegesíti a szervezetben található szabad-gyököket, ezáltal segít megelőzni a rákos daganatok kialakulását különösen jó hatással van az emésztőrendszerre , gyomorra és vastagbélre.
Fontos szerepe van a betegségekből való lábadozás után, a szakértők szerint segít a vérszegénység megszüntetésében, erősíti a látóidegeket. Fogyasztását ajánlják mindkét típusú cukorbetegség esetén, kedvező hatással van a prosztatára, ami vizelethajtó hatásának köszönhető. Ezenkívül flavonoid tartalma révén természetes nyugtató.
A perui földicseresznye a burgonyafélék családjába tartozik, épp úgy, mint a burgonya, a paradicsom és a dohány, bár ezekkel ellentétben nem lágyszárú, hanem cserje vagy félcserje termetű növény. Levelei szív alakúak, virágai gyönyörűek, legalább 50 fajtája ismert. A Physalis bogyó egyszerre édes és savanykás ízű, és jól illik a goji bogyóhoz.
Az éretlen termések és a növény többi része mérgező. Nem szabad összetéveszteni a nálunk is őshonos, enyhén mérgező lampionvirággal, vagy zsidócseresznyével.
Érdekesség, hogy kevéssel a Jó Reménység fokán való meghonosítása után, elkezdték Ausztráliában is termeszteni itt kapta az angol nevét: "golden berry". Az egyike volt annak a kevés friss gyümölcsnek melyhez az első telepesek hozzájuthattak, Új Dél Wales-ben, majd Queensland-ben, Dél-Ausztráliában és Észak-Tasmániában. Új-Zélandon olyan mértékben elterjedt, hogy elnevezték "háziasszonyok kiskerti vesződségének", és hatóságilag kellet szabályozni a konyhakerti termesztést. Mára meghódította az Európai Unió és az Egyesült Államok legnagyobb piacait. A fő fogyasztók Anglia és Németország.